2015. május 12.

9.Rész-Bonyodalmak

Sziasztok!
Itt az új rész bocsi a késésért, de a vizsgaidőszak miatt mindannyian elfoglaltak voltunk. Remélem tetszik, jó olvasást!


Mióta Aliz elmesélte mi van vele és Márkkal eltelt pár hét. De valami nagyon megváltozott. Aliz sosem ér rá, hogy velünk lógjon, elmenjünk vásárolni vagy valami ilyesmi. Folyamatosan Márkkal van.
-Én megértem és örülök neki, hogy mindketten boldogok.-próbáltam véddeni őket..
Persze ez a egész Dórinak is feltűnt és neki muszáj mindent kibeszélnie.
-Tudom, én is örülök, csak azért ez egy kicsit túlzás.
-Mi?
-Hát ők még csak 13 évesek, nem kéne ennyit együtt lógniuk. Neked nem hiányzik?
-De, de...
-Ráadásul Aliznak romlanak a jegyei. Múltkor is hármast kapott matekból.
-Na állj már le, ez mind nem is igaz. Te is tudod, Aliznak sosem volt az erőssége a matek. Csak a kifogásokat keresed. Mert... mert te... te féltékeny vagy Alizra.-jaj, lehet, hogy ez egy kicsit túlzás volt...
Dóri a szemembe nézett, majd megfordult és dühösen elviharzott.
UPSZ.
Pedig ma úgy volt, hogy elmegyünk fagyizni. Asszem ebből se lesz semmi.
Délután Dóri Alizhoz is odament:
-Nincs kedved eljönni fagyizni velem?
-Nem Leával mész?
-Nem... na mindegy. Szóval?
-Bocsi ma nem érek rá. Márk megígérte, hogy mutat nekem valamit. Valami meglepit.
-Ezt nem hiszem el.-Dóri kezdett mérges lenni.-Ide megyek Márkkal, oda megyek Márkkal, ezt csinálom Márkkal, azt csinálom Márkkal. Mi is itt vagyunk, teljesen elfelejtetted a legjobb barátnőidet.
-Mi?...-Aliz meg se tudott szólalni.
-Mindegy. Én mentem.-és otthagyta a terem közepén álló megnémult Alizt.
-Ez... ez igaz?-kezdtek könnyek csorogni az arcán. Dóri jól leteremtette.-Tényleg elhanyagollak titeket?
Nem tudtam mit feleljek. De éreztem, a legjobb lesz ha az igazságot mondom neki.
-Úgy sajnálom!
-Ne aggódj, nincs semmi gond. Úgy tűnik Dóri ma nagyon veszekedős kedvében van.-nyugtattam meg.
-De hogyan engeszteljem ki?
-Nem tudom. Kéne valami csajos programot kitalálni, csak mi hárman.
-Már ha eljön.
-Ne szomorkodj! Egy pár nap és megbékél.
Legalábbis reménykedtem benne. De másnap sem szólt hozzánk. Majd a következő nap sem. Még sosem volt ebben ilyen kitartó, látssszik, hogy jól megbántották. Vagyis én. Meg Aliz.
Otthon is épp ezen agyaltam, amikor benyitott apa a szobámba.
-Lea drágám gyere kicsit le!
-Ó, szia apa! Ma késsőn értél haza.
-Igen, de hoztam neked valamit.
Gyorsan lefutottam a lépcsőn. Nem tudom elképzelni mit hozhatott nekem. De mikor beléptem a nappaliba földbe gyökerezett a lábam.
-Ez...ez...ez az enyém?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Nem Lea, ez a mikulásé.
-El sem tudom hinni. Olyan szép.
A kezembe fogtam a gitárom. Semmi különleges nem volt benne, de ez mégis csak az ÉN GITÁROM.
-Tetszik?-kérdezte anya.
-Persze, hogy tetszik. Imádom!-kezdtem a húrjain végighúzni az ujjam.




Olyan különös volt. A hárfán is vannak húrok, de ezen teljesen más játszani. Persze nem mondanám, hogy egyenlőre tudok gitározni. Na de mégis.
-És van még egy jó hírem.
-Mi?
-Kedden lesz az első gitárórád.
-De jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Már nem kell sokat várnom. Csak 3 nap még.
Alig vártam a keddet. Persze sajnáltam Alizt, hisz Dóri még mindig nem volt hajlandó beszélni vele. Meg hát velem se.
A kedd hamar el is jött, addig nem történt semmi említésre méltó. Suli után izgatottan baktattam a zeneiskola irányába. Nem is olyan rég jártam itt utoljára. Mégis valamiért arra számítottam, hogy minden megváltozott. Pedig semmi sem. A falak ugyanolyan halvány pirosak voltak, mint azelőtt.
Anya mielőtt elmentem volna otthonról szólt, hogy a 223-as terembe kell mennem. Sajnos ez az emeleten van, így is elég nehéz ez a gitár, most pedig mássszam meg vele a lépcsőt is. Szóval ez a gitározás hátulütője.
Onnan már nem kellett sokat mennem, hirtelen már ott is álltam a 223-as terem előtt.
Reméltem, hogy nem késtem el. Ez nem is tudom, hogy jutott eszembe, mikor korábban is voltam. Látszik, hhogy mennyire izgultam. Vártam egy kicsit, majd benyitottam az ajtón.
-Jó napot kívánok!
Odabenn egy szőke hajú, 30-as éveiben járó fiatal nő ült, kezeiben egy gitárral
-Szia!-mosolygott rám kedvesen.-Biztosaan te vagy Lea, az új tanítványom. Gyere csak, ülj le ide mellém-majd odahúzott egy széket magával szemben.
-Szóval az én nevem Pető Andrea, Andi néni. Én leszek a gitártanárod.
-Engem Örs Leának hívnak.-mondtam, mivel nem akartam udvariatannak tűnni.
-Tudom-mosolygott-Látom már kaptál is egy gitárt. Megnézhetem?
Kicipzároztam a gitártokot és Andi néninek adtam a hangszert.
-Igazán szép és kezdőknek tökéletes.-mondta kis idő után.
-Köszönöm.
-Nem vagy valami bőbeszédű. Vagy csak meg vagy szeppenve?
Inkább erre nem mondtam semmit, csak mosolyogtam.
-Hallottam, te azelőtt hárfáztál, ugye?
-Igen.
-Akkor van nmi tapsztalatod a húros hangszerekkel.
-Hát igen, van.
-Hány éve hárfáztál?
-Azt hiszem 5-6. Valamikor mássodikban kezdtem.
-És miért hagytad abba? Ha kérdezhetem.
-Persze, nem igazán szerettem és néha (konkrétan mindig) kiközössítettek miatta. Nem nagyon értem, de így volt.
-Értem. Sajnálom.
-Mindegy. Talán a gitár majd jobban fog menni.
-Biztosan, an de most,, hogy mindenről kifaggattalak-nevetett-ismerkedjünk meg a gitárral.
Az óra hátralevő részében megnéztük a gitár részeit és tanultam pár fogást is. Azután Andi néni-mivel megkértem rá-játszott nekem néhány darabot. nagyon élveztem. Teljesen más volt, mint egy hárfaóra.
Vacsora közben másról sem tudtam beszélni, mint az első gitárórámról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése